Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Átadta Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV), valamint a hozzá kapcsolódó,a Nemzeti Tehetség Program által alapított "Bonis Bona - A Nemzet Tehetségeiért" díjait pénteken a fővárosban.

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint idén 72 középiskola 108 tanulója vett át az OKTV-n 1-2-3. helyezésért járó díjakat. Az oktatásért felelős minisztérium által meghirdetett versenyre ebben a tanévben 27 tantárgyból 38 kategóriában 30.417 jelentkezést regisztráltak, ez összesen 22 062 diákot jelentett. A tanulmányi versenyek népszerűségét jelzi, hogy 570 középiskolából, az ilyen intézmények több mint feléből indultak diákok.
A legtöbben matematikából, angolból és biológiából indultak el a versenyen, míg a legkevesebben nemzetiségi nyelvekből.
Tantárgy | OKTV-n indulók száma |
matematika | 4968 |
angol nyelv | 4818 |
biológia | 4747 |
történelem | 2850 |
informatika | 2320 |
fizika | 1985 |
német nyelv | 1832 |
kémia | 1395 |
magyar irodalom | 1324 |
földrajz | 641 |
francia nyelv | 564 |
spanyol nyelv | 514 |
magyar nyelv | 474 |
rajz és vizuális kultúra | 467 |
olasz nyelv | 460 |
filozófia | 235 |
latin nyelv | 214 |
orosz nyelv | 146 |
német nemzetiségi nyelv és irodalom | 132 |
dráma | 131 |
mozgóképkultúra és médiaismeret | 98 |
művészettörténet | 61 |
horvát nyelv és irodalom | 11 |
szerb nyelv és irodalom | 11 |
szlovák nyelv és irodalom | 7 |
román nyelv és irodalom | 7 |
szlovén nemzetiségi nyelv | 5 |
A döntőkben az 1-30. helyezést elérők 231 középiskola tanulói közül kerültek ki, ami azt mutatja, hogy igen sok intézményben folyik legalább egy területen magas szintű tehetséggondozó munka - írták. Hány többletpont jár az OKTV-helyezésért? Itt találjátok cikkünket az idei pontszámítási szabályokról.
A Nemzeti Tehetség Program által alapított "Bonis Bona - A Nemzet Tehetségeiért" díjban - sok éves eredményes tehetséggondozó munkájukért - negyvenkilenc pedagógus és oktató részesült.
Az ünnepségen húsz matematikatanár kapta meg a Graphisoft SE által alapított Graphisoft-díjat, amelyet azok érdemelnek ki, akik e tantárgyban kiemelkedő tehetséggondozó munkát végeztek. A Balla György Matematikai Alapítvány a matematika verseny gimnáziumi kategóriája első helyezettjének adott át különdíjat. A földrajz OKTV első három helyezettje pedig a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus-díjat vehette át.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.