Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Rétvári Bence Emmi-államtitkár szerint egyre népszerűbb e-napló rendszer az iskolákban, a 2016/2017-es tanévben már 1099 intézmény állt az elektronikus rendszerre, 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Egy biztos: az e-napló megkeseríti a késős diákok életét.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára elmondta, a rendszer a tanárok visszajelzései alapján érezhetően megkönnyíti és lerövidíti a tanárok félévi és év végi adminisztrációs terheit, emellett a szülők számára is naprakész információkkal szolgál.
Az e-napló feladata, hogy helyettesítse a papíralapú dokumentációt az oktatásban, így a tanulók értékelése gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban is zajlik. A tanulók eredményeit a tanárok határidőre vezetik fel a digitális felületre, így a szülők a jelszóval védett oldalon keresztül könnyen hozzáférhetnek a gyerekek jegyeihez - ismertette Rétvári Bence. Hozzátette: a pedagógusoktól is elvárja a jegyek rendszeres felvezetését, ami a papíralapú napló használatánál nem volt ilyen átlátható.
Elmondta még, hogy az új e-naplóba a diákok jegyein kívül az igazolt és igazolatlan hiányzások is bekerülnek, sőt, az óra eleji hiányzott perceket is összeadja magától az e-napló.
Mindezek mellett Rétvári Bence elmondása szerint a szülő az iskola bármely tanárának írhat üzenetet a rendszeren keresztül, így a pedagógusok és a szülők kényelmesebben és hatékonyabban kommunikálhatnak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.