Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint összeomlik a közoktatás rendszere, ha szeptember elsején életbe...

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint összeomlik a közoktatás rendszere, ha szeptember elsején életbe lép a köznevelési és a szakképzési törvény. Galló Istvánné, a PSZ elnöke, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke csütörtökön, a SZEF által rendezett budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vasárnapra szervezett demonstráción a részt vevő szakszervezetek annak a követelésüknek adnak majd hangot, hogy az érintett törvények bevezetését egy évvel halasszák el.
Álláspontja szerint a törvények hatályba lépésének elhalasztására azért van szükség, hogy a kormányzat és a szakmai, érdekvédelmi szervezetek konszenzusra jussanak az átalakítás legvitatottabb pontjaiban.
Galló Istvánné szerint a közoktatási és a szakképzési törvény technikailag rossz és végrehajthatatlan, és a közoktatási helyettes államtitkár korábbi sajtónyilatkozata szerint a törvényekhez kapcsolódó kormány- és miniszteri rendeletek csak szeptemberben jelennek meg. A törvények életbe lépésének elhalasztása a kormány számára "nagyon jó menekülési útvonal lenne arra, hogy ne bukjon bele ebbe a fiaskóba" - mondta.
Közlése szerint az önkormányzati intézmények átvétele és a kötelező óraszámok esetleges emelése várhatóan pedagóguselbocsátásokhoz vezet. Példaként említette: a kötelező óraszám két órával történő emelése a közoktatás rendszerében 11 ezer álláshely megszüntetését jelenti. A 16 éves korig tartó tankötelezettség 4.900, az általános iskolát végzettek mintegy 50 százalékának szakképzésbe irányítása több mint 7 ezer álláshely megszüntetését prognosztizálja.
Galló Istvánné elmondta: vitatják az egész napos iskola megvalósítását, az oktatási intézmények egyházi kézbe adását, valamint azt, hogy hároméves kortól mindenki számára kötelező legyen az óvoda.
Hozzátette, a pedagógus-életpályamodell ugyan keresetnövekedést ígér, ugyanakkor nincs még egy olyan foglalkoztatási csoport, amely tagjainak feladatra való alkalmasságát ennyiszer vizsgálnák meg pályájuk során.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.