Negyven diák halt meg egy egyiptomi buszbalesetben

Összeütközött egy vonat és egy iskolásokat szállító autóbusz szombaton Egyiptomban, a balesetben 40 gyerek meghalt -...

  • MTI

Összeütközött egy vonat és egy iskolásokat szállító autóbusz szombaton Egyiptomban, a balesetben 40 gyerek meghalt - közölte a MENA egyiptomi állami hírügynökség.

A súlyos szerencsétlenség Assziut közelében, Manfalut településen történt, Kairótól 300 kilométernyire délre. Az egyiptomi hírügynökség szerint 40 gyerek halt meg, a baleset helyszínéhez közel fekvő assziuti kórház orvosa, Mohamed Szamir viszont azt közölte, hogy a halálos áldozatok száma 38, s közülük 37-en 4-6 éves korú gyerekek voltak.

"Azt mondták nekünk, hogy a sorompó nyitva volt, a busz felhajtott a sínekre, és ekkor ütközött össze a vonattal" - mondta az orvos szemtanúkra hivatkozva. Közlése szerint négy gyerek és két nő súlyosan megsérült a balesetben.

Más hírügynökségi jelentések szerint a buszon mintegy 60 óvodás utazott. Az AP amerikai hírügynökség 47 halálos áldozatról tud. Mohamed Murszi egyiptomi elnök utasította minisztereit, hogy nyújtsanak támogatást a balesetben meghalt gyerekek családjainak. Jahja Kesk assziuti kormányzó vizsgálatot rendelt el.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.