Minden hetedikes lány megkaphatja a védőoltást a HPV ellen

Októberben elkezdik a hetedik osztályos lányok HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltását - hangzott el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) a méhnyakrák elleni védelemről tartott háttérbeszélgetésen.

  • MTI
Túry Gergely

Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa elmondta: a HPV elleni védőoltást a 12. életévüket betöltő lányoknak térítésmentesen biztosítják. A vakcinát az iskola-egészségügynek kötelessége felajánlani, de a szülők és a gyerekek döntenek arról, hogy igénybe veszik-e. A szükséges - szigorú kritériumoknak megfelelő - oltóanyag már megvan, szeptemberben kezdik kiszállítani az iskolákba. Az első dózist októberben, a másodikat jövő áprilisban kaphatják meg a lányok. 

A főorvos kitért arra is, hogy az iskola-egészségügyi szolgálat már június végén kapott tájékoztatást az oltásról, és a jövő hónapban további információkkal segítik őket. Augusztus végén a védőnők és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítségével gyűjtik majd össze a lehetséges oltandókat, köztük a magántanulókat, valamint az egyházi vagy alapítványi iskolák diákjait is. Ezzel együtt a szülőknek, gondviselőknek levélben küldenek tájékoztatást, mellékelve a kitöltendő nyilatkozatot.

Az OEK főorvosa kérdésre válaszolva elmondta, hogy térítésmentesen csak a hetedik osztályos, 12. évüket betöltött lányok kaphatják meg az oltást, de gyógyszertárban is megvásárolható lesz. A szakemberek szerint a leghatásosabb, ha a szexuális élet megkezdése előtt kapják meg a lányok az oltást, ugyanakkor hozzátették: bármilyen életkorban be lehet adatni.

Oroszi Beatrix, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal főosztályvezetője azt mondta: céljuk, hogy minden lány megkaphassa az oltást. A szakember elmondta, hogy Európában Magyarországgal együtt húsz országban vezették be az oltást, de az Egyesült Államokban és Kanadában is sikerrel alkalmazzák a vakcinát.

Oroszi Beatrix ismertette: a méhnyakrák olyan rosszindulatú megbetegedés, amelynek hátterében a HPV áll. A szexuálisan aktív nők 50-80 százaléka átesik ilyen fertőzésen, így szinte az összes nő kockázatnak van kitéve. A HPV-fertőzésnek ráadásul nincsenek tünetei, sokáig lappanghat a szervezetben, sok év eltelhet, mire kóros elváltozás alakul ki. Ugyanakkor a nők többségénél nem alakul ki kóros elváltozás vagy méhnyakrák - hangsúlyozta. 

 A HPV-nek több mint száz típusa ismert. Az önkéntesen és térítésmentesen igénybe vehető vakcina elsősorban azon két HPV-típus ellen véd, amely a méhnyakrákok mintegy 70 százalékát okozzák - ismertette.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.