Kiverte a biztosítékot az ingyenes iskolák "rejtett tandíja" a szülőknél

A brit szülők állítása szerint az iskolák évente körülbelül háromezer fontot, vagyis több mint egymillió forintot...

  • Eduline
Sokba kerül az egyenruha, drágák a kirándulások, szakkörök az "ingyenes" iskolában - panaszkodnak a szülők

A brit szülők állítása szerint az iskolák évente körülbelül háromezer fontot, vagyis több mint egymillió forintot húznak ki a zsebükből különböző indokokkal. Sok helyen egyenesen az intézmény alapítványának számlájára utalják az összeget – számolt be a The Telegraph.

Pedig az állami iskolákban elvileg ingyenes az oktatás. A legnagyobb brit tanári szervezet, a NASUWT által megrendelt felmérés szerint a megkérdezett szülők negyede számolt be "rejtett tandíjról".

A szülők szerint az iskolavezetés „nyomást gyakorol” rájuk, ezen kívül kisebb-nagyobb kiadások vannak tanév közben is: drága az iskolai egyenruha, a tornafelszerelés, az iskolák különféle speciális eszközöket is kérnek a tanórákra.

Állításuk szerint irreálisan sokba kerülnek a kirándulások és a tanításon kívüli foglalkozások, szakkörök is. A felmérést készítő kutatók szerint előfordulhat, hogy egyre több szülő veszi ki emiatt a gyerekeit a neves városi iskolákból, és kisebb intézményekbe íratják őket, ahol nincs ennyi kiadás. Melyik középiskolában kerül többe egy tanév, mint a Harvardon? Összefoglalónkat itt olvashatjátok.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.