Meleg ételt kapnak a hátrányos helyzetű gyerekek

Idén is mind a négy iskolai szünetben meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei.

  • MTI

A kormány még 2015-ben döntött a szünidei gyermekétkeztetés kiterjesztéséről, aminek eredményeként országszerte 208 ezer hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részesülhet az iskolai szünetekben is napi egyszeri ingyenes étkezésben. 

Túry Gergely

Fontos a gyerekeknek adott étel minősége is, ezért a kormány az egy adagra jutó támogatást, amely 2010-ben mindössze 370 forint volt, tavaly 570 forintra emelte.  

A szünidei gyermekétkeztetést a települési önkormányzat kötelező feladatként szervezi meg, és a jogosult gyermek szülőjének, más törvényes képviselőjének kérelmére biztosítja azt. A szünidei gyermekétkeztetés igénybe vételének lehetőségéről a települési önkormányzat jegyzője írásban tájékoztatja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőt, továbbá a kérelem benyújtásához a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat segítséget biztosít a szülő számára. Erre a feladatra levélben hívta fel a gyermekjóléti szolgáltatók figyelmét Czibere Károly államtitkár még márciusban.

 

2016. január 1-től az önkormányzatoknak kötelező gondoskodniuk nemcsak a nyári, hanem minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről.

Ennek költségeire a kormány idén 6,67 milliárd forintot különített el,

amely közel háromszorosa a 2010-ben nyári gyermekétkeztetésre fordított támogatásnak.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.