Megnézték, mit és hogy olvasnak a fiúk és a lányok: durva eredmény született

A brit fiúk még a videojátékok leírását sem képesek alaposan elolvasni.

  • Eduline

A brit fiúk felületesebben olvasnak, mint lány kortársaik, ráadásul túl könnyű könyveket választanak, amikben oldalakat is képesek átugrani lustaságból - ezt állapította két tanulmány is.

A Dundee Egyetem kutatása több százazer brit diákja terjedt ki, és kérdőívekkel próbálták lemérni, mennyire maradt meg bennük, amit elvileg olvastak. Arról is kérdezték a diákokat, hogy milyen könyveket olvastak az iskolán kívül. A kutatásban 5 és 18 év közötti diákok vettek részt.

 

A fiúkról kiderült, nem igazán figyelnek oda arra, amit olvasnak, hanyagok, oldalakat képesek átugrani.

Egy másik kutatásban azt állapították meg, hogy a fiúk a lányokkal ellentétben alig olvasnak regényeket, inkább nem fikciós műveket forgatnak, de azokat is hiányosan, hanyagul. Tehát az hagyján, hogy a fiúk gyakran a videojátékok leírását is olvasásnak vették, de még egy ilyen anyagot sem olvastak el maradéktalanul és odafigyelve.

A kutatók szerint az további kutatásért kiált, hogy megállapítsák, mégis miért olvasnak ennyire hanyagabbul a fiúk.

(Guardian)

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.