Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Sok mindent elárul az oktatásról a McDonald's hirdetése, amelyet a Facebookon szúrtunk ki.
"Eredeti szakmám tanítónő, ezért nekem különösen fontos a Meki oktatási rendszere. Itt olyan kezdeti, majd folyamatos segítséget kapunk a tanuláshoz, ami hazánkban egyedülálló és példamutató. A Mekiben is hamar kijött a tanári vénám, mára barista oktató vált belőlem" - olvasható az étteremlánc hirdetésében, amelyben egyik dolgozójuk mondja el véleményét munkahelyéről.
Arról nem szól a fáma, hogy a hirdetésben szereplő tanítónő miért döntött úgy, hogy az iskola helyett a gyorsétteremláncnál helyezkedik el - az azonban biztos, hogy ha a kezdő pedagógusok bértábláját nézzük, anyagilag nem járt rosszul.
Rosszabbul keresnek a kezdő tanítók, mint a kezdő gyorséttermi dolgozók
A Pénzcentrum még tavaly nyáron szúrta ki az egyik McDonald's kirakatában azt a plakátot, amely szerint nyolc órában a garantált bér nettó 120 ezer forint, a teljes juttatási csomag pedig nettó 136 ezer forint. A saját egységekkel és franchise-rendszerben is működő lánc egy másik étterme nettó 160 ezer forintos, éjszakai műszakok vállalásával együtt nettó 225 ezer forintos bért kínált. Ezek a kezdő bérek, új belépőkre vonatkoznak, előrelépés esetén emelkedhetnek .
Ehhez képest egy főiskolai végzettségű pályakezdő tanító - aki diplomája megszerzése után "gyakornok" pozícióba kerül - még a választás előtt bejelentett, a kezdő pedagógusok egy részére vonatkozó béremelés után is csak bruttó 200 ezer forintot keres.
A komány azután döntött a béremelésről, hogy kiderült: 2018 januárjától megközelítőleg ugyanazt a bruttó 180 ezer forint körüli összeget keresi az, akinek középfokú iskolai végzettsége van – tehát az idén is megemelt garantált bérminimum vonatkozik rá –, mint egy főiskolai végzettségű kezdő pedagógus.
Fizetésemelést kap a kezdő pedagógusok egy része, itt vannak a részletek
Még a választás előtt több pénzt ad saját költségvetése terhére a Klebelsberg Központ (KK) a főiskolai végzettségű kezdő pedagógusoknak - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Nemzet azt írja, a választás előtti béremelés már csak azért sem meglepő, mert a kormány egy korábbi belső mérése szerint is egyre többen vannak, akik szerint szükség lenne a pedagógusi fizetések további rendezésére.
Többet keres egy pályakezdő buszsofőr, mint egy egyetemi oktató
Magyarországon egy egyetemi adjunktus majdnem annyit keres, mint egy kezdő eladó az ALDI-ban, de a BKK-nál egy kezdő buszsofőrnek is bőven megvan a nettó 200, ami 10 év egyetemi oktatás is nehezen jön össze - írja az Index.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.