Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Csapatban második helyezést értek el a Svájcban rendezett közép-európai matematikai olimpián a Magyarországot...

Csapatban második helyezést értek el a Svájcban rendezett közép-európai matematikai olimpián a Magyarországot képviselő középiskolás diákok, és mindannyian szereztek egyéni érmet is.
Pintér Ferenc, a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány kuratóriumi titkára a kedd este zárult versenyről elmondta: csapatversenyben a nyertes Lengyelország mögött Magyarország csapata a második helyen végzett, harmadik Horvátország lett.
Egyéni versenyben aranyérmet szerzett a 11. osztályos Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulója, ezüstérmes lett Havasi Márton, Maga Balázs és Tardos Jakab, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tanulói, valamint Simon Péter a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumból. Bronzéremmel térhet haza Ágoston Péter, aki ugyancsak a fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tanulója.
A csapat vezetői Hujter Bálint (Budapest, ELTE) és Szoldatics József (Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium) voltak. A diákok felkészítését az iskolai és a kísérőtanárokon kívül az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola tanárai segítették.
A hatodik közép-európai matematikai olimpiát a svájci Solothurn városában rendezték, Magyarország pedig ötödször vett részt a versenyen a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány és a Bolyai János Matematikai Társulat jóvoltából, amely vállalta az anyagi költségeket és a szervezéssel járó feladatokat. A versenyen tíz ország - Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia - hattagú csapatai szerepeltek.
A viadalt a nemzetközi matematikai diákolimpia (IMO) szabályait alkalmazva rendezik meg minden évben, azzal a céllal, hogy a fiatalabb korosztály részére is lehetővé tegyék a nemzetközi rutin megszerzését, a tudatos utánpótlás-nevelést. A magyar csapatot az IMO-csapat vezetői állították össze a hivatalos tanulmányi versenyek, a Kenguru nemzetközi matematika verseny és a válogató alapján. A közép-európai matematikai olimpia jövőre Magyarországon lesz, a veszprémi Pannon Egyetem műszaki informatikai kara rendezi.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).