Már lehet pályázni határon túli osztálykirándulásokra

Megjelentek a külhoni osztálykirándulásokat és iskolai együttműködéseket támogató Határtalanul! program idei pályázati kiírásai.

  • MTI
Túry Gergely

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján csütörtökön közzétett felhívások alapján négy kategóriában lehet kérelmeket beadni. Pályázni lehet Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek, Együttműködés szakiskolák között, Együttműködés gimnáziumok között kategóriákban, valamint Középiskolai diákutaztatási programok megvalósítására.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az előző héten közölte, hogy az elmúlt három évben 40 ezer magyar általános iskolás tudta meglátogatni határon túli magyar diáktársait. A kormány el akarja érni, hogy a következő időszakban egy év alatt tehessék ezt meg ugyanennyien.

Erre másfél milliárd forint van a költségvetésben - mondta. Kitért arra: szeretnék elérni, hogy ne lehessen az általános iskola 8 osztályát elvégezni úgy, hogy ne jusson el magyarországi diák a határon túli fiatalokhoz legalább egyszer, illetve ők ne jussanak el hozzánk, de ebben még van tennivalója a kormánynak. További információk a legújabb pályázatokról a www.emet.gov.hu oldalon találhatók.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.