Lövöldözés volt egy franciaországi iskolában, nyolcan megsérültek

A francia belügyminisztérium szóvivőjének csütörtök délutáni közlése szerint nyolc sebesültje van annak a lövöldözésnek, amely pár órával korábban egy délkelet-franciaországi középiskolában történt.

  • MTI

A Grasse városában lévő Alexis de Tocqueville nevét viselő iskolában egy 17 éves fiú rálőtt az igazgatóra. Utóbbi az egyik sebesült.

A rendőrség őrizetbe vette a diákot, aki puskával, két pisztollyal és két gyakorlógránáttal volt felfegyverkezve.

A Reuters brit hírügynökség tudomása szerint két diák lőtt rá az igazgatóra, egyiküket elfogták, a másik fiatal viszont elszökött a helyszínről. Az iskolában pánik tört ki a diákok között, akik menekülőre fogták, és a szomszédos áruházba vették be magukat.

Ugyancsak a Reuters szerint egy másik francia belügyminisztériumi forrás csak három sebesültről tud.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.