Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy kelet-magyarországi város hátrányos helyzetű fiataljaival foglalkoznak, egész családokat patronálnak, a gyerekeket tanítgatják, de az élet lehető legtöbb területén segítenek nekik. A 16 patrónus munkáját a helyi nemzetiségi önkormányzat is támogatja.
„Mintha nem is egy országban élnének a mélyszegénységben élők és a középosztálybeliek" – kezdi beszámolóját a hvg.hu-nak az egyik ötletgazda, aki 16 társával szegény családok felkarolását kezdte meg egy évvel ezelőtt.

A segítők a kisebbségi önkormányzat segítségével vették fel a kapcsolatot a családokkal. Azóta akár anyagilag is segítik őket, ügyeket intéznek nekik, a gyerekeket pedig korrepetálják.
„Nekem két kamasz patronált gyerekem van, ők nem egy család, hanem inkább egy pár” – mesélte a lapnak az egyik patrónus. Most abban próbál nekik segíteni, hogy elvégezzék az iskolát. A fiú középiskolába, a lány még általánosba jár. Abban is segít neki a patrónus, hogy a szabadidejüket is kreatívan tölthessék, a lány rajzolni tanul, a fiúnak pedig a gitároktatását sikerült megoldani.
Az egyik nagyon szegény családban egy különösen tehetsége kislány él, anyagi helyzetük ellenére a harmadikos gyerek osztálya legjobb tanulója. Mellé sikerült a patrónusok segítségével tehetséggondozó szakembert keríteni.
És hogy mi a céljuk a családok megsegítésén kívül? Az egyik ötletgazda szerint „ha személyes kapcsolatba kerülnének ezekkel a családokkal a magasabb státuszú családok, biztos, hogy nem lennének ilyen erősek az előítéletek”.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.