LMP: minden járásban maradnia kell legalább egy gimnáziumnak

A Lehet Más a Politika felszólítja a kormányt, hogy hirdessen iskolabezárási stopot és vállaljon garanciát arra, hogy minden járásban lesz legalább egy gimnázium - közölte hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Ikotity István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

  • MTI
Harminc olyan iskolában szűnik meg a gimnáziumi képzés, ahol a térségben nincs máshová menni.
Shutterstock

Ikotity úgy fogalmazott, hogy a kormányzat több tucat gimnázium halálos ítéletét mondhatja ki, ha a július 1-jétől induló "úgynevezett profiltisztítást" a terveknek megfelelően hajtják végre, ami "iskolabezárásokat és leépítéseket jelent".

A kormány szándéka szerint Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) háromszáz iskola kerül át a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, köztük nyolcvan olyan, amelyben gimnáziumi képzés is folyik. A képviselő szerint a gimnáziumok közül egyik sincs biztonságban, mert bármelyiket leválaszthatják vagy bezárhatják, ami a felsőoktatás elsorvasztásához is vezet majd. Ikotity szerint a Fidesz-KDNP-kormány az oktatást a "torz gazdaságfilozófiájának" rendeli alá, és feladják azt a célt, hogy Magyarország magas hozzáadott értéket termelő munkavállalókkal és tudással vegye fel a versenyt a világban.

Múlt héten hozták nyilvánosságra a listát arról a több mint nyolcvan vidéki középiskoláról, amely a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz fog kerülni, és ezzel fokozatosan megszűnik bennük a gimnáziumi képzés. Az érintett iskolák közül 31 olyan térségben található, ahol más gimnáziumi hely egyáltalán nincs, így a diákok szabad iskolaválasztáshoz való joga súlyosan sérülhet.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a profiltisztítás egy másik súlyos hátulütőjére is felhívta a figyelmet, a csökkenő gimnáziumi képzések számával ugyanis sok pedagógus maradhat munka nélkül. Mendrey László hozzátette, a létrejövő szakgimnáziumokban végző tanulók felsőfokú tanulmányi lehetőségei súlyosan korlátozottak lesznek. Több mint 80 iskolában szűnik meg a gimnáziumi képzés.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.