Külföldi osztálykirándulás ingyen: lehet pályázni

Még egy hónapig lehet jelentkezni első körben a Határtalanul! program 2017/2018-as tanévre vonatkozó felhívásaira - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.

  • MTI
Shutterstock

A program során magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával vehetnek részt osztálykiránduláson a szomszédos országok magyarlakta területein. Rétvári Bence elmondta: 2010 után a kormány egyértelműen célul tűzte ki, hogy a diákoknak tanulmányaik alatt legalább egyszer alkalmuk legyen határon túli magyar fiatalokkal, közösségeikkel találkozni.

A program évről évre bővült, újabb diákok kapcsolódnak be, így 2013 óta a diákok száma háromszorosára, az iskoláké két és félszeresére nőtt. Kitért arra is, hogy 2016/17-ben 43.631 diák vesz részt a programban, és 11 607 diák érkezik határon túlról Magyarországra.

A parlamenti államtitkár beszámolt arról is, hogy idéntől több változtatás is történt a program lebonyolításában. Folyamatosan lehet pályázni, és folyamatosan bírálják el a kérelmeket. Ennek első köre a február 28-i határidő.

A korábbi 38 ezer forint helyett 60 ezer forint áll rendelkezésre diákonként és a támogatási összeget szélesebb körben lehet felhasználni. Utazási és szállási költés mellett étkezésre, kárpátaljai kirándulás esetében útlevél-kiállítására, továbbá programok költségeire, projektvezető tiszteletdíjára fordíthatják az iskolák.

Rétvári Bence elmondta: a kormány a mostani tanévben közel 2 milliárd forintot fordít a programra, de jövőre, mivel felülről nyitott keretről van szó, ez még magasabb is lehet. .

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.