Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A sajátos nevelési igényű diákoknak is meg kell írniuk a középiskolai központi felvételit? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

Diszlexiás a fiam, de olyan középiskolába szeretne jelentkezni, ahol kérnek írásbelit. Neki is meg kell írni a matematika mellett a magyart is?
A saját nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulóknak is meg kell írniuk az írásbelit, ha olyan középiskolába jelentkeznek, ahol ezt kérik, de kérhetnek könnyítést - például egy segédeszköz használatát, időhosszabbítást, vagy az értékelési rendszer egy része alóli felmentést. A jelentkezési laphoz csatolni kell a szakértői véleményt és a kért könnyítést tartalmazó szülői kérelmet. A kérelmet a vizsgát szervező intézmény igazgatója bírálja el.
490 középiskola írta elő a központi írásbelit a felvételin - azoknak, akik 2015 szeptemberétől ezek valamelyikébe szeretnének járni, december 9-ig kell eljuttatniuk a jelentkezési lapot valamelyik, vizsgát szervező intézménybe - ezeknek a listáját itt nézhetitek meg. A vizsgát, amely egy 45-45 perces matematikai, illetve magyar nyelvi feladatsorból álló, a négy-, hat- és nyolcosztályos középiskolába jelentkezők is január 17-én írják. A középiskolai felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
Melyek az ország legjobb középiskolái? A HVG 2015-ös középiskolai rangsoráról itt olvashatjátok cikkeinket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).