Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mindössze pár száz pedagógusnak, többségében iskolaigazgatónak csökkent a fizetése, az ő esetükben van szó olyan nagy...

Mindössze pár száz pedagógusnak, többségében iskolaigazgatónak csökkent a fizetése, az ő esetükben van szó olyan nagy összegű fizetésről, amelyet az állam nem tud biztosítani - mondta a Napi Gazdaságnak Marekné Pintér Aranka, a Klebelesberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke.
"Ami a bércsökkenést illeti, tömeges jelenségről nem beszélhetünk, ezt a szúrópróbaszerű átsorolási ellenőrzések is bizonyítják. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkáltatói szerepéből adódóan egyenként vizsgálta meg a panaszos ügyeket is, továbbá a kincstár elektronikus felületének fejlesztéseivel sikerült feldolgozni az új jövedelemkonstrukció egyénenkénti eredményeit is" - tette hozzá.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.