Vénaszkennerrel ellenőrzik a diákokat egy lányiskolában

Ujjlenyomat-olvasóval és vénaszkennerrel ellenőrzik a diákokat egy brit lányiskolában. A költséges fegyelmezés nem rázza meg az iskolát, hiszen 34 ezer font egy tanév, de a szülők nem biztos, hogy ezért fizetnek.

  • Lapszemle

 

A St Mary's School Ascot az első olyan iskola Nagy-Britanniában, ahol a legmodernebb technológiát a diákok ellenőrzésére hasznosítják. Minden reggel és délután ujjlenyomattal és vénaazonosítóval regisztrálják a diákokat, így tudják, mettől-meddig voltak suliban.

A rendszernek persze komoly hasznát is vehetik, ha például tűzriadó van, mert ilyen esetben előre lehet tudni, hogy kik voltak az épületben, és kik maradtak esetleg bent.

A rendszerről beszámoló DailyMail nem említi, hogy bárki tiltakozott volna az ellen, hogy a gyerekeiről ilyen módon gyűjt adatot az iskola. Az intézmény igazgatója egyébként azt ígéri, mindenkinek az adatait törlik, ha elhagyja a St Mary’s-t.

Vénaszkennert az országban még egy iskolában használnak, igaz ott nem a diákok mozgását ellenőrzik vele, hanem egyes épületrészekből így zárják ki a belépési engedéllyel nem rendelkezőket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.