Kiterítette a lapokat a kormány, ezt ajánlják a tiltakozóknak

Tegnap kikerült az EMMI oldalára egy megállapodás tervezet, melyet a Pedagógusok Sztrájkbizottságának nyújtanak be. Nem olyan meglepőek azok a pontok, amikben engedne a kormány, de a 25 pontos követeléseket a konkrétumok nem fedik teljesen. Ráadásul több fontos követelésre nem adott konkrét ígéretet a tárca. Nem is hatotta meg a PSZ-t a tervezet, már mérik a sztrájkkészültséget.

  • Eduline
Túry Gergely

Mint írják, a „felek egyetértenek abban, hogy szükséges a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek átfogó felülvizsgálata, a megtanítandó lexikális tananyag érezhető csökkentése, az alapkompetencia-fejlesztés – az intézménytípusok sajátosságainak figyelembevételével, különösen az általános iskolák alsó tagozatán történő – erősítése. Kiemelt cél, hogy a diákok számára a tanulás teljesítésére sarkalló, hasznos és élményszerű legyen”.

A tervezet innen tölthető le.

A tárca abban is belemenne, hogy az egész napos iskola mellett már ne lehessen házi feladatot adni, és ezt törvényben rögzítenék. Arra a követelésre ugyanakkor, hogy csökkenjen a kötelező óraszám a diákoknak, nem adtak konkrét választ, ebbe úgy tűnik, nem menne bele a kormány.

Kapcsolódó cikkeink

Nem lehet listázni a kockás ingeseket

Az olvasóink többsége tiltakozni fog jövő hétfőn

Egy hét alatt rendbe raknák az eladósodott Kliket

20 ezer tanári állást sodorna veszélybe, ha ezt meglépné a PSZ

A tankötelezettséget a tiltakozók visszaállítanák a korábbi 18 évre a jelenlegi 16-ról. Erre az EMMI nem mond nemet, de nem is kecsegtet sok jóval. Mint írják, „amennyiben a végzettség nélküli iskolaelhagyók aránya szignifikánsan növekedne 5 év távlatában, indokolt a tankötelezettség korhatárának felülvizsgálata”.Ez tehát azt jelenti, hogy öt évig még biztosan marad a jelenlegi tankötelezettségi korhatár.

A Klikkel kapcsolatban abban az EMMI is egyetért, hogy a központ pénzügyi helyzetét rendezni kell, és a decentralizáció is szóba kerülhet (kérdés, hogy ha a központosítás miatt létrehozott Kliket decentralizálják, akkor marad-e értelme az egésznek).

A Klik legutóbbi botrányairól itt és itt is írtunk.

Abban is engedne a tárca, hogy ismét szabadon foglalkoztathatók legyenek a nyugdíjas korú tanárok, és a tanárok munkaidejének a kérdésében is nyitottnak mutatkoznak, de itt konkrétumokt nem hangzottak el.

Ugyanígy komoly engedményeket adnának a minősítési rendszerrel kapcsolatban, bár ez eddig is tudható volt. A nevelői-oktatói munkát közvetlenül segítők bérét is kész rendezni az EMMI, ami szintén nem újdonság. Az ő fizetésük 2008 óta változatlan.

A pedagógusok sztrájkbizottságának határozott szándéka a megegyezés a kormánnyal, ugyanakkor a 25 pontos követelésükre adott minisztériumi megállapodás-tervezet egyelőre "nem ebbe az irányba mutat" - közölte Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kedden az MTI-vel. Bár még nem hirdették meg, már mérik a sztrájkkészültséget.

A tiltakozásról minden friss hírt itt találtok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.