A mindennapos tesi miatt kért pénzt a Klik, az önkormányzatnál kiakadtak

A mindennapos tesi milliós pluszterhet jelent a Kiskunfélegyházi Tankerületnek, így az önkormányzattól kértek segítséget. Bár egyes képviselők szerint ideje lenne az államnak betartani, amit vállalt, végül megszavazták a pénzt a gyerekek érdekében.

  • Eduline
pixabay.com

A mindennapos testnevelésnek sok iskolában nincsenek meg a feltételei, Kiskunfélegyházán pedig ezt egy általános iskolában és egy gimnáziumban úgy oldották meg, hogy sportcsarnokot béreltek.

A bérleti díjat azonban a helyei Klik nem tudta kifizetni, ezért támogatási kérelemmel fordult az önkormányzathoz – írja a baon.hu.

A városi sportcsarnok egy évben több mint egymillió forintba kerül a Kiskunfélegyházi Tankerületnek. A képviselőtestületben emiatt komoly vita támadt, a portál szerint az egyik képviselő feltette a kérdést: minek adjanak pénzt, ha úgyis megszűnik a Klik?

Ferencvárosban is az önkormányzat lépett, amikor a Klik nem tudta fizetni a buszt, így elmaradt az úszás.

Más képviselő azt nehezményezte, hogy már így is 100 millió forinttal támogatták a Kliket, ezért most oldja meg az állam, amit vállalt. Más képviselők viszont azon a véleményen voltak, hogy a gyerekek érdekében meg kell adni a támogatást.

Végül a képviselőtestület megszavazta az összeget, így továbbra is bérelhetik a csarnokot.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.