Kezdődik a suli, Budapesten pedig ezzel együtt a káosz

Több járatát is ritkíthatja a BKK iskolakezdésre.

  • Eduline
BKK

Az iskolai időszak kezdete általában azt is jelenti, hogy reggelente és délután a nyárinál jóval nagyobb tömeg várható a járműveken, ennek ellenére a BKK pont szeptember 1-től ritkítaná több járatát - értesült az Index.

A portál szerint a cég spórolni szeretne, így akár 60 járatot is érinthet a ritkítás. Ezek közt vannak a fonódó villamosok, az 56A villamos, illetve a 47-49-es járat. A buszok közül olyan népszerű járatokból lehet kevesebb, mint az 5-ös és a 7-es.

Ezek mellett az Index szerint a teljes trolihálózatot is megritkítaná a főváros.

Frissítés: délután a BKK közleményt adott ki, melyben cáfolják, hogy járatritkítási csomagot terveznének. Mint írják, szeptember 1-től ismét a tanítási időnek megfelelő menetrend lép életbe.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.