Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Széchenyi-díjas onkológus, aki időnként furcsa nyilatkozatokat tesz - de mit érdemes még tudni Kásler Miklósról, az Emberi Erőforrások Minisztériumának leendő vezetőjéről?

Kásler Miklós neve már 2014-ben felmerült, igaz, akkor még nem miniszterként, hanem Szócska Miklós egészségügyi államtitkár utódjaként. Kásler akkor a Magyar Narancs portréja szerint nemet mondott, úgy tudják, azért, mert az „államapparátusból nincs visszaút, az nem egy nyugdíjas állás” - írja a hvg.hu.
Kásler 1992 óta vezeti az Országos Onkológiai Intézetet, a már hivatkozott portré szerint „ő maga a magyar onkológia, nélküle nem történik semmi”, a nevéhez kötik az onkológiai ellátás centralizálását. Tevékenységét ellentmondásosan ítélték meg: bár vezetői és menedzseri képességeit elismerték, sokan bírálták azért, hogy csak a saját intézete érdekeit nézte, egyesek szerint dikatatórikus, katonás, erőből irányító személyiség.
A HVG-nek adott portréinterjúban Kásler azt mondta, „vallom, hogy meg kell próbálni konszenzussal előbbre jutni, (…) ezt tartom emberi magatartásnak. Hadd említsek egy történelmi analógiát: Churchill térben és időben is tudott gondolkodni, Hitler erre képtelen volt. Churchill figyelembe tudta venni az afrikai helyzetet, a gyarmatok erejét, Amerika, Kanada hozzállását. Én is hasonlóan gondolkodom, igyekszem figyelembe venni lépéseim következményeit."
A Magyar Narancs azt írta, minden politikai oldallal volt kapcsolata, a mindenkori kormányhoz lojális, de alapvetően jobboldali beállítottságú, konzervatív ember. 2007-ben – vagyis a Gyurcsány-kormány alatt a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben ugyanennek egy másik fokozatát kapta meg, idén Széchenyi-díjas lett.
Szaktekintélye mellett volt néhány különös nyilatkozata, ezekről a hvg.hu teljes cikkében olvashattok.
Változás előtt áll a Klebelsberg Központ? Június végén lejár a Klik-elnök megbízatása
A Klebelsberg Központ 3,4 milliárd forintnyi támogatást szán arra a költségvetéséből, hogy azok az iskolák, amelyek sikereket értek el valamilyen módszertani vagy egyéb újítással, más iskoláknak is átadják a tudásukat, valamint az intézmények fejlesszék az infrastruktúrájukat - mondta a Magyar Időknek adott interjúban Solti Péter, a központ elnöke.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.