Jobbik: "a kormány beismeri, hogy nem tud mit kezdeni a cigánygyerekekkel"

A Jobbik a köznevelési törvényre vonatkozó javaslat visszavonására szólítja fel a kormányt, mivel az ellenzéki párt...

  • MTI

A Jobbik a köznevelési törvényre vonatkozó javaslat visszavonására szólítja fel a kormányt, mivel az ellenzéki párt szerint azzal a kormány "beismeri, hogy nem tud mit kezdeni a cigánygyerekekkel", megalázza a pedagógusokat és több "liberális befolyást" is meghagy - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dúró Dóra.

A jobbikos politikus szerint a tankötelezettségi korhatár 18-ról 16 évre csökkentésével a kormány beismeri, hogy nem tud mit kezdeni a cigánygyerekekkel. A Jobbik 17 évre emelné a korhatárt, mert szerinte ez a legkorábbi időpont olyan szakképzettség megszerzésére, amellyel van esélye a fiataloknak a boldogulásra. Az iskolát 16 évesen befejező fiatalok vagy segélyből, vagy rosszabb esetben bűnözésből tartják majd fenn magukat - értékelik. 

Dúró Dóra szerint a tervezet megalázza a pedagógusokat is, hiszen míg a tervezetben szereplő óraszámemelést már a jövő évtől bevezetné, addig a béremelést jelentő életpályamodellt leghamarabb 2013 szeptemberétől indítanák, de csak ha az ország gazdasági helyzete megengedi azt. 

 A "liberális befolyásra" példaként Dúró Dóra "a világnézetileg semleges iskolák" megfogalmazást kifogásolta a törvénytervezetben. A Jobbik ezt élesen elutasítja és ehelyett több érték - mint például a hazafias nevelés - megjelenését szorgalmazza az iskolák értékrendjében. 

Emellett a Jobbik szerint a benyújtott javaslat sérti a házszabályt is, mivel az indoklásban nem szerepeltetik a becsült gazdasági és társadalmi hatásokat. Pedig - emlékeztetett Dúró Dóra - készült egy hatástanulmány, amely közlése szerint 10 ezer pedagógus elbocsátásával és 600 iskola bezárásával számol. Az ellenzéki politikus szerint már csak ezért is megérett a törvény a visszavonásra.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.