Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kétnaposra tervezett sztrájkot kezdtek kedden az izraeli középiskolák felsőbb évfolyamai, mert a tanárok szakszervezete beszüntette az osztálykirándulásokat - jelentette a helyi közszolgálati rádió. Jogosítványt sem tudnak szerezni a fiatalok.

A diákszövetség képviselője szerint a tanárszakszervezet helytelenül járt el, amikor munkakörülményeik javítását célzó követeléseik érdekében beszüntette a kirándulásokon való kíséretet - és ezzel magukat a kirándulásokat -, mert az iskolán kívüli tevékenység is igen nagy jelentőséggel bír az oktató-nevelő folyamatban.
A háttérben a tanárok több kérdésben folyó harca áll az oktatási minisztériummal, de a diákok szerint ezt a harcot nagyrészt két, tanárokat képviselő szervezet egymással szembeni vitája okozza.
A középiskolák utolsó két osztályába járó mintegy háromszázötvenezer diák nemcsak a kirándulások elmaradása és a tanárok ellen, hanem a gépkocsivezetői tesztek hiánya miatt is tiltakozik az önkéntes iskolaszünettel, ugyanis a vizsgáztatók hónapok óta sztrájkolnak követeléseik teljesítése érdekében, és a fiatalok nem képesek jogosítványokat szerezni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.