Itt a feketeleves: nyolc iskolát vesz el az állam

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma áttekintette a gyakorlóiskolák átszervezésének lehetőségét, és három esetben összevonás, ötben pedig fenntartóváltás várható szeptembertől - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.

  • MTI
MTI Fotó: Kovács Tamás

Közlése szerint hetven köznevelési intézmény és negyven gyakorlóiskola közül kilencnél látták, hogy probléma van és a fenntartóváltás indokolt lehet.

Valamennyi intézménynél a tárca és a Klik részéről az a vállalás, hogy változatlan profillal, anyagi kondíciók mellett és egységes működési rendben folytathatják a tevékenységüket, csak és kizárólag fenntartóváltásról van szó - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.

Jelezte: bíznak benne, hogy az intézkedésnek egyfajta profiltisztító hatása lesz a felsőoktatás számára, és segíti annak áttekintését, hogy a felsőoktatási intézményrendszer megfelelő struktúrában látja-e el a feladatait.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.