Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptembertől minden általános iskolában négy óráig tartanak foglalkozásokat. A szülők kérhetnek felmentést az igazgatótól, de ha nem kapják meg, gyerekeik mégis hiányoznak a délutáni szakkörökről vagy tanulószobáról, komoly következményekkel kell szembenézniük.

A nagyobbik fiam hatodik évfolyamos, tehát délután négyig neki is bent kell maradnia az iskolában. Nem jár semmilyen különórára, de én nem szeretném, ha az egész napját az iskolában töltené, miközben én már kettőtől-háromtól otthon vagyok, és tudnék vele foglalkozni. Az igazgató azonban azt mondta az évnyitón, hogy a délutáni foglalkozásokról csak azokat engedi majd el, akik különórákra járnak, vagy akiknek a szülei, nagyszülei egész délután otthon vannak. Mi történik, ha egész egyszerűen - engedély nélkül - hazahozom az iskolából a fiamat?
Az általános iskolákban a délutáni foglalkozásokon kötelező a részvétel, ezért ha egy diák engedély nélkül hagyja el az intézményt, ugyanúgy igazolatlan órát kap, mintha a délelőtti tanórákról hiányozna. Ez pedig komoly következményekkel járhat.
2012. szeptember 1-je óta felfüggeszthetik az iskoláztatási támogatás – korábbi nevén családi pótlék - kifizetését, ha egy tanuló több mint 50 órát hiányzik igazolatlanul. A kimaradt összeget a szülők később sem kapják meg, a gyámhatóság háromhavonta, illetve a tanév végén vizsgálja meg, hogy továbbra is szükség van-e a támogatás utalásának szüneteltetésére.
Úgyhogy mindenképpen érdemes felmentést kérni az igazgatótól – ha nem adja meg, akkor a tankerületi igazgatóhoz is lehet fordulni, aki megvizsgálja az ügyet. Milyen változások várnak a diákokra és a szülőkre a 2013/2014-es tanévben? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.