Újabb vizsga vár a tanárokra: nem elég elkészíteni a portfóliót, meg is kell védeni

Mi vár a minősítési eljárásban részt vevő tanárokra a portfólióvédésen? Íme, a részletek.

  • Eduline
Shutterstock

A pedagógusok minősítési eljárásának része a portfólió elkészítése és védése is - megnéztük, utóbbi hogyan néz ki. A 2015-ös eljárásban részt vevőknek november 30-ig kell feltölteniük az e-portfóliót: a részleteket itt olvashatjátok.

Az Oktatási Hivatal honlapján közzétett útmutató szerint a védés 60 percig tart, és három része van: a tanár először egy digitális prezentáció segítségével bemutatja, amit a munkájában a legfontosabbnak tart. Ezután a portfólióval kapcsolatos, előzőleg elküldött kérdésekre kell válaszolnia - ezekre már a prezentáció közben is ki lehet térni.

A kérdések olyan kiegészítő információkra vonatkoznak, amelyek a portfólióban nem voltak egyértelműek. A tanárnak indokolnia kell a portfólióban leírt állításait, döntéseit és problémamegoldó elképzeléseit. A kérdések azt is szolgálják, hogy a pedagógus szóban is bemutathassa pedagógiai nézeteit, szakmai elképzeléseit, gondolatait.

A harmadik részben a portfólió dokumentumait és az előadást beszéli meg a tanár és a minősítő bizottság. A pedagógus munkáját helyben nem értékelik: a bizottság egy közös jelentést készít majd. Az életpályamodelről és a minősítésről szóló cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.