Hogyan spórolhattok több ezer forintot a tanévkezdésen?

Évről évre több tízezer forintba kerül az iskolakezdés: legalább 25-30 ezer forintos költséggel kell számolni. Íme, néhány tipp a spóroláshoz.

  • Eduline
Shutterstock

Érdemes már az augusztus végi roham előtt megvenni az iskolatáskát, tolltartót, füzeteket, tanszereket, ekkor ugyanis még olcsóbban juthattok hozzá. Érdemes alaposan utánajárni az áraknak, mivel van, ahol ugyanazt a terméket 10 ezer forinttal drágábban kínálják. Hogyan kaphattok 30 ezer forintos támogatást az iskolakezdéshez? Itt olvashattok róla.

Azokra a dolgokra, amelyeket csak egy évig használ majd a diák, nem érdemes sok pénzt költeni: füzeteket, címkéket, tollakat például már 50-60 forintért is találhattok. A tornacipőket és a tornafelszerelést érdemes megnézni az outletekben is, ahol jóval olcsóbban juthattok hozzá a márkás darabokhoz. Mennyibe kerül a tankönyvcsomag? Itt találjátok az árakat.

Érdemes szétnézni a környéken, nincs-e valahol garázsvásár vagy bolhapiac, ahol olcsón akár egy egyedi iskolatáskát vagy tolltartót is beszerezhettek. Ha a szomszédban vagy a rokonságban van idősebb diák, az ő holmiját is megörökölheti a gyerek, nem beszélve a nagyobb testvérről. A 2014/2015-ös tanév beosztását pedig itt nézhetitek meg, a diákokat érintő legfontosabb változásokról pedig itt olvashattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.