Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Fokozatosan tennék általánossá az egész napos iskolát - írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

Fokozatosan tennék általánossá az egész napos iskolát - írja a Magyar Nemzet szerdai számában. A lapnak adott interjúban Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár kifejtette: sokan tévesen értelmezik a délután négy óráig tartó iskolai foglalkozásokat, az általános iskola számára a nyitva tartás kötelező, de nem kell az összes diáknak ottmaradnia. Ha a szülők tudnak gondoskodni gyermekük ellátásáról, kikérhetik őket az igazgatótól a kötelező órák után - mondta Hoffmann Rózsa.
A szándék egyértelműen az, hogy azok a gyerekek, akikkel nem volna, aki foglalkozzék, mert mindkét szülő sokáig dolgozik, az iskolában értelmesen tölthessék el az időt. Ez egy fokozatos átmenet a lassan általánossá teendő egész napos iskola felé - fejtette ki az államtitkár.
A pedagógus-életpályamodell kapcsán az államtitkár jelezte: az érintettek első ízben már ebben a tanévben részt vehetnek a minősítő eljáráson, hogy magasabb besorolást kapjanak, a következő év januárjától az ezzel járó fizetési kategóriába léphessenek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.