Hipós vizet kaptak uzsonnára az óvodások

Hipós vizet ittak uzsonnára a gyerekek egy pápai óvodában.

  • MTI

A helyettes óvodavezető tájékoztatása szerint a Szivárvány óvodában a kancsókat fertőtlenítéshez készítették elő, az edények alján kis mennyiségű hipó volt, erre töltötték rá tévedésből az ivóvizet. - mondta Áldozó Tamás, Pápa polgármestere

A gyermekek az első korty után jelezték, hogy nincs jó íze a víznek, ezért a dolgozók egyből értesítették a gyermekorvost, a mentőket és a szülőket. A tizennégy 3 és 6 év közti óvodást a mentők kórházba szállították, ahol azonnal megvizsgálták őket - áll a közleményben.

  A polgármester információi szerint a gyermekek panasz- és tünetmentesek, de éjszakára megfigyelés céljából a kórházban maradnak, szerdán pedig újabb gégészeti vizsgálaton vesznek részt.

2019-től megint kiszúr a diákokkal a kormány: miért baj, ha kötelező lesz a felvételi?

"A közoktatás az egy közszolgáltatás. Magyarországon szabad iskolaválasztás van, mindenkinek lehetősége van oda menni, ahova akar. A szabad iskolaválasztás eltörlése pedig nonszensz" - nyilatkozta Radó Péter oktatáspolitikai elemző az Eduline-nak a kötelező középiskolai felvételiről. "Azért csinálja ezt a kormányzat, mert szeretné átáramoltatni a gyerekeket az általános képzésből a szakképzésbe.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu