Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) eddigi megbízott elnöke pénteken átvette hivatalos elnöki kinevezését az emberi erőforrások miniszterétől - közölte a köznevelési államtitkárság.

Hanesz József 2014. július 15-től volt a Klik megbízott elnöke, azt követően az emberi erőforrások minisztere a köznevelésért felelős államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit javaslatával egyetértve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökévé nevezte ki - írták.
Az államtitkárság közleményében felidézte, hogy Hanesz József szakmai életútját pedagógiai területen kezdte, majd szakközgazdászként a pénzügyi terület több szintjét, ágazatát ismerte meg. Gazdasági szakemberként önkormányzati és központi igazgatási területen töltött be vezetői pozíciókat. Ezt követően a Komárom-Esztergom Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK) központvezetői feladatait látta el. Később a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal igazgatói feladatainak ellátására kapott megbízást.
Az elnök 2001. október 23-án miniszteri elismerő oklevelet kapott kiemelkedő szakmai tevékenységéért. Hanesz József pályája során szerzett gazdasági, pénzügyi ismeretei nagyban segíthetik a Klik működésének hatékonyabbá tételét - közölték.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.