Hajós András érvel a tanévnyitók ellen - videó

Szerinte a csütörtöki DiákFeszt a Hősök terén sokkal jobbat tesz a diákoknak az iskola előtt.

  • Eduline

Diákok összefogásával idén először szervezik meg a DiákFesztet, ami eredetileg az első két tanítási napra szólt volna, szeptember 1-én és 2-án. A koncerteket egy jótékonysági gyűjtéssel hangolták össze, amivel az Igazgyöngy Alapítványt segítené halmozottan hátrányos helyzetű diákok támogatásában.

Csakhogy a Fővárosi Önkormányzat az előzetesen engedélyezett margitszigeti helyszínen építési munkálatokba fogott, így kiszorultak a diákok a szigetről. Helyette a Hajógyári-szigeten kaptak volna lehetőséget a Sziget Fesztivál szervezőinek közbenjárásával, ám az önkormányzat nem hajlandó foglalkozni a kérdéssel szeptember 6. előtt, így értelmét is veszti a diákok tanévnyitója.

Lelőtte a főváros a diákok tanévnyitó rendezvényét a Margitszigeten

Diákok kezdeményeztek a tanévnyitó napjára egy jótékonysági fesztivált, ám az engedélyezést követően augusztus végén visszavonta a területfoglalási engedélyüket a rendőrség, ráadásul az önkormányzat is - véletlenül - csak a rendezvény időpontját követően hajlandó összeülni, hogy új helyszínről döntsenek. A szervezők között találni olyanokat, akik aktívan tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája ellen.

Helyette a Hősök terére szerveznek villámcsődületet a diákok, ahol a számos bulit is megtartanak a tervezettek közül, valamint sor kerül az adománygyűjtésre is. A diákoknak igazolást is adnának, hogy részt vettek az adománygyűjtő rendezvényen.

Szerdán tartották a rendkívül unalmasra sikerült Nemzeti Tanévnyitót Érden, a hivatalos tanévnyitók tanulságával kapcsolatban Hajós András is kifejtette gondolatait:

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.