Furcsa szabályokkal lepte meg a szülőket egy brit iskola

Nassolás miatt zavartak haza az iskolai kirándulásról egy 11 éves lányt Nagy-Britanniában.

  • MTI

Nassolás miatt zavartak haza az iskolai kirándulásról egy 11 éves lányt Nagy-Britanniában. Holli McCann, a kislány már az egyhetes kirándulás első estéjén elkövette a szabálytalanságot, két szobatársával együtt fél tízkor majszolt csokit. A titkos akcióról beszámolt anyjának írt levelében, amelynek borítékját leragasztotta, de a tanárok felbontották a küldeményt és elolvasták. Így tudták meg, hogy mit művelt Holli, és azonnal razziát tartottak a lány szobájában. A tanári intézkedés leginkább egy rendőrségi drograzziához volt hasonlatos, a pedagógusok a lány minden táskáját átkutatták, és további csokikra bukkantak. Ezek után üzentek a gyerek anyjának, hogy azonnal menjen érte, mert megszegte a viselkedési előírások egyikét. 

Az anya nem tartotta ezt túl nagy bűnnek, és arra kérte az iskolaigazgatót, "kegyelmezzen meg" lányának. A pedagógus erre nem volt hajlandó, közölte, hogy ha az anya nem jön a lányáért, akkor a gyerek az osztállyal maradhat ugyan, ám nem vehet részt semmilyen tervezett tevékenységben. 

Az anya nem akarta lányát még jobban elkeseríteni, inkább elutazott érte. A 47 éves asszony munkanélküli, lánya osztálykirándulásának 300 fontos - bő 100 ezer forintnyi - költségére fél éven át kuporgatott. Elmondása szerint Holli nagyon izgatottan várta a kirándulást, és örömét fokozta, hogy legjobb barátnőivel került közös szállodai szobába. A lányok a zuglakomát már hetekkel korábban eltervezték, és Hollinak jutott a feladat, hogy beszerezze az édességet. 

Az anyának 130 fontjába került az utazása - Watfordból a Wight-szigetre -, a pénzt rokonoktól és barátoktól kényszerült kölcsön kérni - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. Az iskola nem nyilatkozott az újságnak az ügyben, az illetékes hertfordshire-i önkormányzat azonban igen. 

"A kirándulás előtt az iskola megkérte mind a szülőket, mind a gyerekeket, hogy írjanak alá egy magatartáskódexet, amely világosan leszögezi, hogy a tanulóknak hogyan kell viselkedniük a kiránduláson. A kódex arra szolgál, hogy mindenki biztonságban és élvezetesen tölthesse az egy hetet. A megállapodásban benne volt, hogy bármelyik szabály megsértése azzal jár, hogy a tanárok megkérik a kihágást elkövető diák szüleit, vigyék haza gyereküket" - így az önkormányzat.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.