Felújítják a balatoni táborokat: egymilliárdot költ rá a kormány

A kormány az idén több mint ötmilliárd forintot fordít a gyermekek üdültetésére az Erzsébet- táborokban - hangzott el az M1-en. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Híradónak azt mondta, hogy a zánkai és a fonyódligeti táborban 21. századi körülményeket teremtenek.

  • MTI
MTI / Kovács Tamás

Közlése szerint mindkét helyen megújulnak a szálláshelyek, Fonyódligeten új épületek is épülnek, megújulnak a közösségi terek, a konyha, az étkező, lesz vizes játszótér, megújulnak a parkok, Zánkán felújítják a táborhoz tartozó kikötőt is.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg, hogy a kormány 26 milliárd forintot költ az Erzsébet-táborok fejlesztésére 2019-ig.

A határozat szerint még az idén egymilliárd forint költenek a zánkai és a fonyódligeti tábor fejlesztésére. Az összeg jövőre 8,55 milliárdra, 2019-ben pedig mintegy 16,5 milliárdra nőne.

A támogatást a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, mint a táborhelyek tulajdonosa kaphatja.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.