Ezért hordanak szoknyát a fiúk is a brit iskolában

Miért hordanak a fiúk szoknyát egy brit iskolában? Köze van a hőséghez és a szigorú iskolai szabályokhoz.

  • Eduline
BBC

Nagy-Britanniában is elég nagy hőség tombol, ráadásul ott még a tanítás is tart. Ennek ellenére egy exeteri iskolában nem engedett az igazgató a szigorú öltözködési szabályokból, és továbbra sem hordhatnak rövidnadrágot a fiúk.

Emiatt több diák a héten szoknyában ment iskolába, hogy így tiltakozzon a szabály ellen, ami elviselhetetlenné teszi számukra a 30 fok fölötti hőmérsékletben a tanulást.

Remléjük, sikerrel járnak, főleg, hogy többen már a lábukat is leborotválták, miután rájuk szóltak az iskolában, hogy "illetlen", ha kilóg a szőrös lábuk a szoknya alól.

(Guardian)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.