Ezen a dolgozaton röhög az internet

Egy kicsit félreértette a feladatot a diák, de így is tökéletes választ adott.

  • Eduline
imgur

Az imguron osztotta meg valaki a következő dolgozatot. A kérdés úgy szólt, hogy a diákok véleménye szerint melyik hely lehet a legveszélyesebb egy tornádó közben, karikázzanak be egyet.  Egy betű elírása is kínos lehet - főleg, ha úgy teljesen mást jelent a mondat, a példákat ide kattintva nézheted meg.

Mivel azonban a feladat már egy sorba csúszott a felsorolt helyekkel, az egyik diák azt karikázta be, hogy a tornádó körül lenni igen veszélyes.

A képet már közel 2 és fél millióan látták és több, mint 100 hozzászólás van, azon vitatkoznak, hogy a diáknak igaza van-e vagy sem. Ezeken a képeken nevet az internet: ezért szeretjük a tanárokat

Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.