Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptembertől az első és az ötödik osztályban kötelező lesz a hittan vagy az erkölcstan, a többi általános iskolai...

Szeptembertől az első és az ötödik osztályban kötelező lesz a hittan vagy az erkölcstan, a többi általános iskolai évfolyamon felmenő rendszerben vezetik be az új tantárgyat. A tanulmányok értékelésének módját az iskola pedagógiai programjában kell meghatározni, és azonosnak kell lennie a hittan-, illetve az erkölcstanórákon. Főszabály szerint ez osztályzatokkal történik, de az iskola dönthet úgy, hogy szöveges értékelést alkalmaz - írja a Hír24.
Vagyis ezekből a tantárgyakból meg is lehet majd bukni. A bizonyítványban és a többi tanügyi dokumentumban az „erkölcstan / hit- és erkölcstan” megnevezést kell alkalmazni, vagyis csak a bizonyítványból nem fog kiderülni, hogy a tanuló erkölcstant vagy hit- és erkölcstant tanult-e.
Arról, hogy melyiket választja, a szülő dönt, ugyanakkor nem biztos, hogy indul a neki megfelelő felekezetű hitoktatás, így a gyerek erkölcstant fog tanulni. A római katolikus és a református egyház már bejelentette, hogy minden magyar iskolában indít hittanoktatást, ám ezek megszervezése intézményi szinten zajlik, tehát az egyházak helyi képviselőinek és az intézményvezetőknek lesznek ezzel kapcsolatban teendői. Így a többi felekezet igényéről és lehetőségeiről - leginkább a hitoktatók hiánya lehet a korlát - nincs pontos adat.
Az egyházak tájékoztatást adhatnak az oktatás módszeréről és tartalmáról, erre az iskolának kell biztosítania egy időpontot. Az április 8–9-i beiratkozáskor a szülő azonban még jelezheti olyan egyház hitoktatása iránti igényét is, amelyik a kijelölt időpontban nem tartott tájékoztatót.
Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint a hittanórák finanszírozásáról még nem zárultak le az egyeztetések. Sok függ attól, hányan választják majd egy-egy egyház hit- és erkölcstan oktatását, erről csak a beiratkozás után lesz adat. Az eddigi információk szerint az állam akkor biztosítja egy adott felekezeti hittan finanszírozását, ha arra legalább hét gyerek jelentkezik. Donáth László evangélikus lelkész szerint így a kisebb egyházak kiszorulnának a hittanoktatásból.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.