Egyest és fenyegetést kapott, mert őszinte volt: újabb durva eset egy erkölcstanórán

Nagyon úgy tűnik, hogy nem egyedi gyakorlat, hogy erkölcstanórán a gyerekek véleményeit osztályozzák – és hát többen ezen a rostán nem jutnak át.

  • Eduline
Shutterstock

Egy szülő fordult az Eduline-hoz azzal, hogy hatodik osztályos lánya már kétszer is „rossz” véleményt fogalmazott meg egyes ünnepekkel kapcsolatban budapesti iskolájában. A szülő azt kérte, az iskola neve ne jelenjen meg.

A tanuló tavaly március 15-én és október 23-án is őszintén írta le, hogy számára semmi különöset nem jelent a két ünnep. Erre nem csak egyest kapott a kislány, de az ellenőrzőjébe is beírtak, az októberi eset után pedig még az igazgató is behívatta a szülőt emiatt.

Az intézmény vezetője az anya elmondása szerint megfenyegette, hogy lánya átkerül a „kisegítő”, azaz az eltérő tantervű osztályba.

Az anya ezért idén már jól felkészítette lányát, aki így ötöst és külön dicséretet is kapott a munkájára. Ahogy fogalmazott, „lehet, hogy birkát neveltem a lányomból”, de fontos volt a továbbtanulás szempontjából a jó jegy.

Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy a Történelemtanárok Egylete oldalán feltűnt egy dühös szűlői levél, miután egy kislány túl őszinte válaszáért egyest kapott erkölcstanból, sok társa pedig kettest, hármast.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.