Jó hír a diákoknak: ennyit kell fizetni 2015-ben a diákbérletért

Mennyit kell fizetni 2015-ben a fővárosi diákbérletért?

  • Eduline
BKK / Facebook

Utoljára 2013 elején emelkedtek a BKK tarifái, 2014-ben még csökkent is a diákbérlet ára. A fővárosi önkormányzat bejelentése szerint az idén sem várható az árak emelése, a diák- és a hallgatói bérlet továbbra is 3450 forint, a vonaljegyért 350 forintot, a tízdarabos gyűjtőjegyért 3000 forintot kell fizetni. A csoportos tanulójegy, amelyet 10-40 tanuló és legfeljebb két tanár használhat, továbbra is 650 forint/fő áron vásárolható, és egész nap utazhattok vele.

A Bubi árai sem változnak. Bár a budapesti közbringarendszer hónapokkal ezelőtt elstartolt, az indulási kedvezmények továbbra is élnek, így BKK-s szemeszterbérlettel 6400 forintért válthattok féléves Bubi-kártyát. Trendi a kerékpár Budapesten: így bringázhattok az egyetemre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.