Dübörög a bohóclobbi: Utazási kedvezményt kapnak a cirkuszba menő diákok

Minden kitűnő bizonyítványt kapó diák ingyenjegyet kap a Fővárosi Nagycirkusz, illetve a nagyobb vándorcirkuszok előadásaira, de valahogy el is kell oda jutni, így az utazásra is kedvezményt kapnak.

  • eduline/mti
AFP / Manan Vatsyayana

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) cirkuszjeggyel jutalmazta a kitűnő diákokat, ám felvetődött a kritika, hogy el is kell jutni valahogy az előadásokra. A Klik hétfői közleményében reagál, miszerint a MÁV Zrt-vel megállapodtak, így egyedi utazási kedvezményt adnak minden ajándék cirkuszjeggyel rendelkező diák és egy felnőtt kísérője számára.

A diákok 90, kísérőjük pedig 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával.

Az utazási kedvezmény a vonatjegy megvásárlásakor kizárólag az ajándékba kapott utalvánnyal vehető igénybe, a visszaúton pedig az előadásra beváltott jeggyel tudják igazolni a kedvezményre való jogosultságot - közölték.

Nem ment ez mindig ilyen rugalmasan. Emlékezetes, hogy a kormány a Mávval közösen pont az osztálykirándulások időszakára függesztette fel az múzeumlátogatás esetére szóló ingyenes menetjegyeket:

Osztálykirándulásokon nem igénylehetik az utazási kedvezményt az iskolák

A vasutak "leterheltsége" miatt a MÁV, illetve az állam nem biztosít idén ingyenes utazási lehetőséget azoknak az osztálykirándulásra induló osztályoknak, akik például meglátogatnák a Nemzeti Múzeumot vagy az Országházat - írja a .

A Klik június 14-én közölte, hogy minden kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező általános iskolai tanuló ajándék jegyet kap a Fővárosi Nagycirkuszba, országszerte 112 ezer jegyet osztanak ki a központ és a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) együttműködésének köszönhetően.

Lendvai Ildikó MSZP-s politikus június 25-én írt arról a Népszavában, hogy sok vidéki szegény család nem tudja kifizetni a fővárosba utazás költségeit. A Maciva július 5-én közölte, hogy az utazó Exit, Hungária, Ötvös és Magyar Klasszikus Cirkusz előadásain is beválthatók az ajándék jegyek. A csoportosan érkező diákokat kísérő pedagógus - 20 gyerekhez egy kísérő - térítésmentesen nézheti meg az előadást.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.