Nemzeti dohánybolt nyílik az iskola mellett, tiltakoznak a szülők

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők a II.

  • Eduline
Fazekas István

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők a II. kerületi Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban, mert júliusban az iskola közvetlen közelében nemzeti dohánybolt nyílik. A trafik az iskola tőszomszédságában, az attól mindössze 5-10 méterre lévő CBA-ban lesz - írja az Index. Kismaroson és a XI. kerületben is dohánybolt nyílik egy-egy iskola mellett.

A szülők a polgármesternek címzett nyílt levelükben az kérik, hogy a trafik létesítési jogát a CBA tulajdonosi kör egy másik, nem az iskola  közvetlen közelében található boltjába helyezzék át. Bár az iskola szomszédságában álló CBA-ban eddig is árultak cigarettát, a szülők szerint júliustól jelentősen megnő majd a forgalom, mert akkortól már csak kevés helyen lehet dohányt venni.

A megnövekedett forgalom káros példát mutat a gyerekeknek, és mivel a boltban jégkrémet is lehet majd venni, a diákok könnyebben "elcsábulhatnak". A szülők attól is tartanak, hogy ha lazulnak a kezdeti ellenőrzések, egy idő után a 18 év alattiaknak is el fognak adni cigarettát.

Az aláírásgyűjtés múlt hét elején indult: kezdetben az iskola vezetősége is támogatta az akciót, később azonban arra hivatkozva visszakozott, hogy a trafikok ügye átpolitizálódott, ezért jobb, ha az aláírásgyűjtést az iskola falain kívül folytatják.

Az iskola melletti CBA-ban eddig is árultak dohányt, azonban júliustól ezt sokkal szabályozottabb körülmények között teszik majd, és 18 éven aluliak be sem léphetnek az üzletbe - reagált Kovács Márton képviselő (Párbeszéd Magyarországért) kérdésére a polgármester és a jegyző a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.

Balaton Balázs, a kerület sajtóreferense az Indexnek azt mondta: a polgármester egyelőre semmilyen levelet nem kapott a szülőktől, ha érkezik ilyen, kivizsgálják a kérdést, és az illetékes helyre továbbítják. Megjegyezte: nem biztos, hogy ebben az ügyben ők az illetékesek, ugyanis az iskolák fenntartása és a dohánykoncessziók kiosztása is állami feladat.

Az Index úgy tudja, a szülők a napokban akarják átadni petíciójukat a polgármesternek, amelyhez már 150 aláírást gyűjtöttek. Az egyik szülő törvénymódosítást is szeretne kezdeményezni. Míg ugyanis alkoholt az iskolák vagy a kórházak bejáratától számított 200 méteres távolságon belül nem lehet árusítani, jelenleg nincs olyan jogszabály, ami tiltaná a cigaretta forgalmazását az iskolák közvetlen közelében.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.