Debreceni diákok értenek legjobban a pénzügyekhez

Az Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny héten lebonyolított döntőjében a 2016. évi PénzSztár címet és a vele járó fődíjakat a Debreceni Fazekas Mihály négyfős csapata szerezte meg, míg a második helyen egy határon túlról, Szatmárnémetiből érkezett gárda végzett - közölte a versenyt szervező PénzSztár Versenyközpont az MTI-vel.

  • MTI

A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt szakmai partnerségével megrendezett hatfordulós PénzSztár versenyre az idén is közel 1000 csapat nevezett be hazai és határon túli magyar középiskolákból.

Közülük a legjobb négy kvartett vett részt a 2016. december 8-i országos döntőben. A Budapesti Gazdasági Egyetemen lezajlott döntő győztese a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Mon(k)ey Managers nevű csapata lett, mely tagjai ezzel elnyerték a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont.

A második helyen egy határon túli team, a Szatmárnémetiben lévő Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból érkezett Stockholders végzett. A harmadik a budapesti META Don Bosco Szakgimnázium csapata (Nationale Jugendliche Gesellschaftlichenarbeitsgruppe együttese) lett, míg a negyedik helyet a Szombathelyi SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium diákjai által alkotott Hiteljárókeret foglalta el.

A döntő valamennyi résztvevője értékes nyereményekben és szakmai díjakban részesült a verseny támogatóinak felajánlásából.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.