Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Czunyiné Bertalan Judit szerint fel lehet számolni a digitális szakadékot az iskolákban és meg lehet állítani azt a folyamatot, ami miatt a nemzetközi felmérésekben hátul végeznek a magyar diákok.

Czunyiné Bertalan Judit szerint a digitális szakadékot – amely az informatikai eszközök és tudás, valamint a rendelkezésre álló lehetőségek között van – módszeresen és tudatosan fel lehet számolni az iskolákban. De legalábbis meg lehet állítani a folyamatot, ami miatt az OECD-felmérésben hátul végeztünk. Elkeserítően rossz lett a magyar diákok szövegértési tesztje
A programozás népszerűsítését és a digitális készségek fejlesztését célzó EU CodeWeek kapcsán elmondta, a magyar kormány célja, hogy a diákok az iskolában digitális tudást is szerezzenek.
A sajtótájékoztató előtt tartott programozási bemutató órával kapcsolatban úgy fogalmazott: látszik, hogy van az a korosztály és van az a módszertan, amellyel játékosan, okosan nagyon hasznos és tudatos lépéseket lehet tenni a digitális kompetenciák megerősítésére. PISA: ebből a szövegértési feladatsorból lettünk a legrosszabbak Európában
Az államtitkár hangsúlyozta: a digitális környezet jó értelmezése, tudatos használata versenyképességet is meghatározó tényező a világban, ezért ennek előfeltételeként a digitális készségek, képességek fejlesztése a többi között a nemzeti alaptantervben, a digitális nemzet-koncepcióban, abban, hogy minél több háztartásban legyen szélessávú internet, az internetbiztonság vagy a digitális módszertanok erősítése terén is fontos a kormány számára.
Úgy fogalmazott: "ne menjünk el szó nélkül" amellett, hogy az OECD-mérések alapján a magyar diákoknak szükségük van fejlesztésre a digitális kompetenciák terén, ezért ennek nem csak a köznevelésben, hanem a pedagógusképzésben és -továbbképzésben is hangsúlyos szerep kell, hogy jusson. Hozzátette: ez természetesen szerepel a köznevelési alapcélok és a köznevelésben meghatározott kilenc kulcskompetencia között is.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.