Bizonyítványhamisítási ügy: a volt igazgatóhelyettes mindent tagad

Lánya nem kapott szakmunkás-bizonyítványt, év végi bizonyítványt a tizenharmadik és tizennegyedik évfolyam után is...

  • Eduline

Lánya nem kapott szakmunkás-bizonyítványt, év végi bizonyítványt a tizenharmadik és tizennegyedik évfolyam után is szerzett, az osztályfőnökök, szaktanárok adták neki a jegyeket, úgy, ahogy a többi diáknak is, ám a szakmunkásvizsgán nem vett részt - nyilatkozta a teol.hu-nak dombóvári Herceg Eszterházy Miklós Szakképző Iskola volt igazgatóhelyettese, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Vida János és helyettese, Urbánné Patkás Márta 2007-től 2009-ig egy kétéves képzésben részt vevő diáknak úgy igazolta az iskola elvégzését, hogy a félévi vizsgákon nem jelent meg. A diák Urbánné Patkás Márta lánya volt.

A nyomozóhatóság szerint az iskola vezetője a hivatali visszaéléssel közokirat-hamisítást is elkövetett. Urbánné Patkás Mártát folytatólagosan elkövetett csalással is gyanúsítják, mert akkor is elszámolta a tanórák megtartását, amikor az iskolától távol volt.

A meggyanúsított igazgató 2010-ben nyugdíjba vonult, helyettese, aki 2011. júliusig megbízott igazgatója volt intézménynek, jelenleg az iskola pedagógusa. Az ügyben 2010. júliusban az önkormányzat fegyelmi vizsgálatot indított, de a büntetőeljárás jogerős lezárásig felfüggesztették.

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.