Megkapják a tanárok a béren kívüli juttatást?

Ért hozzá, de csöndben maradt - így jellemezte az új köznevelési államtitkárt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, aki a pedagógusok béren kívüli juttatásairól és a Klik átalakításáról is beszélt a Magyar Nemzetnek.

  • Eduline
MTI / Marjai János

Válaszolt is, meg nem is Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter arra a kérdésre, lát-e esélyt arra, hogy a tanárok béren kívüli juttatására még az idén legyen pénz. „A pedagógusok tavaly kapták az első nagyon jelentős, átlagosan 34 százalékos fizetésemelést. Ezt követően eltelt négy hónap, amikor a minimálbér-emelés kapcsán újabb kiegészítés történt, és minden minimálbér-emelésnél a továbbiakban is lesz a törvény alapján. Most ősszel, a következő tanév kezdetén ismét emeljük a fizetésüket. Kijelenthetem tehát, hogy a köznevelésben dolgozók anyagi biztonsága sokkal jobb, mint ezelőtt, és minden évben csak tovább fog javulni. A munkáltató és a munkavállalói érdekképviselet nyilván ennek függvényében is tárgyal” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

A miniszter arra a felvetésre, hogy az új köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit az elmúlt években soha nem szólalt fel oktatási kérdésekben, azt mondta, „volt neki éppen elég dolga kormánymegbízottként”. „Szerintem jól állna az ország az oktatásügy megítélésében, ha csak azok nyilatkoznának, akik értenek hozzá, akik meg nem, azok csöndben maradnának. Czunyiné Bertalan Judit a harmadik típus: ért hozzá és csöndben maradt” – magyarázta.

A várható köznevelési átalakításokról azt mondta, az egyik fő feladatuk, hogy világosan meghatározzák a munkáltatói jogokat, de szabadabban kellene kezelni az iskolában töltött időt is, „emellett szeretnénk az országos központ és a helyi, járási szint közti lépcsőfokot, a megyei szintet erősebb jogosítványokkal ellátni a megalapozott döntések és intézkedések gyorsítása céljából is. Gondolkodunk egyébként azon is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szakmai és igazgatási feladatait nem kellene-e kicsit jobban szétválasztani egymástól, és utóbbiakat a kormányhivatalokhoz közelíteni”.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.