Legközelebb az oktatásról tárgyal az MSZP által összehívott kerekasztal

Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január 24-én az oktatás alapelveiről...

  • MTI
MTI Fotó: Rosta Tibor

Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január 24-én az oktatás alapelveiről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus szerint az MSZP egy olyan esélyteremtő oktatáspolitikát szeretne megvalósítani, ami nem zár ki tömegeket a tudás megszerzéséből.

A párt visszaadná az iskolafenntartás jogát azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek erre van lehetőségük, de egy ilyen "mamutintézményben" számolni kell azzal, hogy több ezer intézmény bent fog "ragadni". 2013. január 1-jétől az összes általános és középiskola - az egyházi és alapítványi intézményeken kívül - fenntartását átvette az állam az önkormányzatokról, így azok már a Klebergsberg Intézményfenntartó Központ alá tartoznak. A változásokról szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok.

Kunhalmi Ágnes szerint az oktatási kormányzat sikertörténetnek állítja be a rendszer államosítását, azonban már 10 nap után látszanak az anomáliák szerte az országban, hiszen igazgatók, pedagógusok és szülők nyilatkoznak a felmerült problémákról. A rendszer azért nem omlott össze, mert a pedagógusok és az igazgatók a régi szabályok és mechanizmusok szerint végzik a feladatukat - mondta.

Mint mondta, az átalakítás első nagy áldozata a ELTE XII. kerületi gyakorló középiskolája, amelyet azért zárnak be, mert a forráselvonások miatt sem az ELTE, sem az önkormányzat nem tudja fenntartani és a Klebersberg Központ sem tesz semmit az ügyben. Közölte: az MSZP azt várja a kormánytól, hogy azonnal lépjen közbe és mentse meg a középiskolát, ami az ország egyik legjobb intézménye. A kormány szerint az iskola jövője az egyetem ügye, az ELTE tárgyalásokat kezdeményezett az önkormányzatokkal. A középiskolai oktatást valószínűleg megszüntetik, de az általános iskolai is veszélyben van: erről itt és itt olvashattok.

A Szövetség a változásért kezdeményezés legutóbb január 8-án tárgyalt gazdaságpolitikai kérdésekről, akkor az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt vett részt az egyeztetésen, nem voltak ott az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! képviselői.

Kunhalmi Ágnes az MTI-nek azt mondta: a január 24-i egyeztetésre is meghívót kaptak a fenti szervezetek, amelyek az egyeztetési folyamat bármely szakaszában szabadon csatlakozhatnak a tárgyalásokhoz.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.