Az Öveges-program elszámolási gondjai miatt blokkolja 14 milliárd kifizetését az EU

A "természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítását" célzó Öveges-programról már másfél éve tudni, hogy gondok lehettek a beszerzésekkel, az Európai Bizottság blokkolja az uniós támogatás kifizetését.

  • Eduline
MTI / Bruzák Noémi

Egy szekszárdi modell alapján könnyen megoldhatónak tűnt, hogy az a taneszközök beszerzése során a támogatások ötven százaléka egyszerűen a Klik költségvetésébe került - írta az Index. A programból 44 vidéki és 8 fővárosi iskola újíthatta fel kémia és fizika laborját, amelyek látszatra még jól is sikerültek, annak ellenére, hogy a források jelentős részét nem az iskoláknál csapódott le, hanem a Kliknél. A Klik akkor nem volt hajlandó elárulni, hogy miért nyelte el a források jelentős részét.

Hadházy Ákos egykori szekszárdi fideszes, napjainkban már LMP-s politikus szerint Szekszárdon túlszámlázták a teljesítést. Az Index is azt írta, amennyiben mindenhol a tolnai megyeszékhelyhez hasonlóan bántak a pénzzel, akkor könnyen lehet, hogy csak kétmilliárd forint jutott ténylegesen tanterem felújításra a 14 milliárdból. A Klik hivatalosan ugyanarra a célra kívánta volna felhasználni a hozzá befolyó összeget, amelyet a forrásokból részesülő közbeszerzésen kiválasztott cégháló már le is szállított.

Csepreghy Nándor államtitkár hétfőn még úgy nyilatkozott az RTL Klubnak, hogy csak pár százmillió forintot fog blokkolni az EB, de azt is megfizettetik az érintett iskolákkal. Csepreghy ekkor óvatosan csak annyit mondott, hogy a felújítás bekerülési költsége és a valódi költségek között jelentős eltérés volt. Szekszárdon 314 millióból 200 millió került a Klikhez "a szakmai tevékenységek teljesítésére".

Szekszárdon előfordult olyan, hogy egy olyan közbeszerzési pályázat nyert, amelynek borítékját fel sem bontották.

A kormánynak két hónapja van reagálni a felfüggesztésre, ezt követően dől el, hogy mekkora pénzügyi korrekcióra és kompenzálásra fog sor kerülni - írja a portál.

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.