A világ legfurcsább városa, ahol tilos az iskola és a televízió

Rács mögé került Nyugat-Mexikóban egy, a világi oktatást elutasító szekta vezetője, akit állami iskolák...

  • MTI

Rács mögé került Nyugat-Mexikóban egy, a világi oktatást elutasító szekta vezetője, akit állami iskolák tönkretételével vádoltak meg a hatóságok. Crúz volt a szekta székhelyén, a Nueva Jerusalén (Új Jeruzsálem) nevű kisvárosban kialakított vallási közösség vezetője. Becslések szerint mintegy ötezer szektatag élt ott abban a hitben, hogy Nueva Jerusalén lesz az egyetlen hely a világon, amely átvészeli a közelgő világvégét.

Szigorú szabályok szerint éltek: nem ihattak alkoholt, nem dohányozhattak, nem nézhettek tévét, rádiót sem hallgathattak, illetve nem öltözhettek divatosan. Az igazi bajt azonban az hozta a kisváros lakóira, hogy a gyerekek nem járhattak állami, világi iskolákba.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.