Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tizenhárom civil szervezet, tanárok és szülők fogtak össze, hogy színvonalasabbá tegyék a magyar oktatást, és...

Tizenhárom civil szervezet, tanárok és szülők fogtak össze, hogy színvonalasabbá tegyék a magyar oktatást, és elindították A mi iskolánk című kampányt. Pozitív példákon keresztül bemutatni a szülőknek, tanároknak és más civileknek, hogy megéri változtatni a jelenlegi helyzeten.
Az OECD vizsgálatán ugyanis kiderült, hogy Magyarországon nem csak gyengén teljesítenek, de boldogtalanok is a diákok. Az elmúlt évek oktatáspolitikai döntései pedig figyelmen kívül hagyták a szakmai és civil javaslatokat, ezzel együtt a diákok és szülők érdekeit is - írják.
"Azokra az iskolákra mondják, hogy alternatívok, akik a gyerekről kezdenek el gondolkodni. Ez tényleg valahol abszurd, hogy az tér el az átlagtól, aki a gyerekre gondol, és jó dolgokat szeretne megcsinálni" - mondta a kampány egyik videójában Csovcsics Erika, a pécsi Budai Városkapu Iskola főigazgatója.
A kampány honlapján egy "recepteskönyvben" gyűjtik a sikeres iskolák "receptjeit", és lehetővé teszik a személyes kapcsolatfelvételt is. Egy háromperces iskolatesztet is készítettek: kideríthetitek, milyen a helyzet az iskolátokban, mennyire vonják be a szülőket, valódi közösségként működik-e az intézmény. A tesztet már több mint hatszázan kitöltötték.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.