Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Milyen évfolyamokon vezetik be az erkölcstan- és a hittanoktatást szeptemberben? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.

Szeptemberben megy második évfolyamba a fiam. Neki is lesz erkölcstan- vagy hittanórája?
Szeptembertől csak az elsősök, az ötödikesek és a hat évfolyamos gimnáziumok hetedikes tanulói járnak majd erkölcstanra, illetve hit- és erkölcstanra. Az új tantárgyat felmenő rendszerben vezeti be az Emberi Erőforrások Minisztériuma, tehát jövőre már a másodikosok és az elsősök is tanulnak majd erkölcstant vagy hittant, három év múlva pedig az összes általános iskolai évfolyamon megjelenik az új óra.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.